Japánban a várt lassulás helyett gyorsult a fogyasztói árak emelkedése áprilisban elsősorban az élelmiszerárak jelentős növekedése miatt.
A japán kormány tagjai pénteki ülésükön jóváhagyták Kazuo Ueda közgazdász kinevezését a japán jegybank élére, aki április 9-én váltja Haruhiko Kurodát, a rendkívül laza monetáris politika fő támogatóját.
Japánban 4,3 százalék volt az éves infláció januárban, ez 1981 decembere óta a legmagasabb ütem és több mint duplája a jegybank 2 százalékos inflációs céljának a pénteken közölt kormányzati adatok szerint.
A Nikkei jelentése szerint Kazuo Uedát nevezik ki a Bank of Japan következő kormányzójának a távozó Haruhiko Kuroda helyére – írja a CNBC. Ueda közgazdász a központi bank irányító testületének korábbi tagja. A kinevezés hírére a japán jen erősödött.
Japánban áprilishoz hasonlóan májusban is 2,5 százalék volt az éves szintű fogyasztói áremelkedés, ami 7,5 éves csúcs. Az infláció 2008 szeptembere óta egészen az idén áprilisig 2 százalék alatti volt. A fogyasztói árak kilencedik hónapja nőttek májusban.
A Bank of Japan ma (magyar idő szerint hajnali) ülésén kitartott a gigantikus ösztönző program mellett, és nem változtatott a kamatokon sem. A jen árfolyama az előző hetek-hónapok után folytatja az gyengülést a dollárral szemben.
Oroszország a jelenlegi körülmények között nem kívánja folytatni a Japánnal kötendő békeszerződésről szóló tárgyalásokat - közölte hétfőn Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője.
2014 óta először változtatta meg az inflációs kockázattal kapcsolatos álláspontját a japán jegybank. Az ország több éve a defláció ellen harcol, de most az energiaárak és az élelmiszerárak emelkedése miatt megnőtt az inflációs kockázat - írja a Financial Times. A hírre a jen gyengült.
A tegnapi nyitóünnepséggel megkezdődött, augusztus 8-ig tartó tokiói olimpia megrendezésének sikeressége, vagyis a japán járványhelyzet drasztikus romlásának elkerülése jelentős mértékben növelheti Szuga Josihide miniszterelnök politikai túlélésének esélyeit a közelgő, legkésőbb október 22-én tartandó parlamenti választás előtt. A Liberális Demokrata Párt elnöki tisztét is betöltő Szugára – akinek kormánya jelenleg csak a közvélemény alig 30 százalékának támogatását élvezi a tokiói vezetés olimpia megtartásához való ragaszkodása, illetve a lassú oltási kampány miatt – egy másik erőpróba is vár, ugyanis a kormányzó pártban az ősszel elnökválasztást tartanak.
Haruhiko Kurida, a japán jegybank elnöke szerint a gazdasági kilátások kedvezőek, de a jegybank egyelőre nem készül szigorítani a monetáris politikáján. Mindezt a japán jegybank kamatdöntő ülése után mondta, ahol a bank döntéshozói nem változtattak a kamatkondíciókon.
A legnagyobb német kereskedelmi bank, a Deutsche Bank azzal számol, hogy a világ vezető jegybankjai nem változtatnak alapkamataikon az idén, továbbá nő az amerikai és a német kötvényhozam, illetve drágul az euró a dollárral szemben.
2-3 ezermilliárd jen, tehát mintegy 18-27 milliárd dollár közötti összeg az, amit a japán jegybank eddig nem realizált veszteségként elkönyvelhet a tőzsdén kereskedett alapok (ETF) tartásán, ezzel pedig előtérbe kerültek azok a félelmek, hogy a jegybank 40 év alatt most először zárhat veszteséges évet. Márpedig ha a japán jegybanknak rosszul megy, azt a japán részvénypiac is megsínyli – számol be a hírről a Reuters.
Abe Sinzó japán miniszterelnök ígérete szerint egy hatalmas gazdasági stimulus keretében 137 milliárd dollárt költ az ország a gazdaság megsegítésére – írja a Reuters.
A japán vállalatok többsége bevételkieséssel számol a koronavírus miatt, harmaduk pedig már érzi is a járvány hatásait az eredményein. A japán gazdaság már az utolsó negyedévben is szenvedett, a járvány terjedésével pedig nőtt a recessziós kockázat. A helyzet arra ösztönözheti a jegybankot, hogy beavatkozással stimulálja a gazdaságot.
A piaci várakozásokkal összhangban Haruhiko Kuroda eddigi jegybankelnököt jelölte az újabb 5 éves tisztségre ma reggel Abe Shinzo japán kormányfő. A jen reggel óta újra esik, igaz csak a dollárral szemben és ennek jórészt technikai elemzési okai lehetnek. Ettől még a japán pénzügyminisztérium bizonyára örül a fejleménynek.
Sem az irányadó kamathoz, sem pedig a mennyiségi lazítás paramétereihez nem nyúlt a japán jegybank, amelynek politikáját egyre gyanakvóbban méregette a piac. Ehelyett viszont módosította a monetáris politika teljes célrendszerét, amit egyelőre fejüket vakarva nézegetnek a befektetők.
Ezt erősítették meg ma egy közös találkozó során.
Most válik csak igazán valósággá a sci-fi.
Erről adott tájékoztatást az ukrán vezérkar.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?
Akár egymillió érintettje is lehet az új pályázatnak, aminek első körben 20 vagy talán 30 ezer nyertese lehet.
Valami felfelé húzza az árakat.